Mindig történik valami emlékezetes. Ha másért nem, későbbi nosztalgia gyanánt érdemes a megörökítés dobozába zárni.
Kalauzrádió - Teljes gőzzel
Kotyvasztok
Lilla képek
Végre itthon, végre netközelben, eszkimoo: Sziasztok Drágáim!
Zsuzsa, ment a link messen.
Ircsi drága, amint... »
Aforizmák (15) 
Évamagazin
2 in 1
Á la beck
A kis herceg
Cicoma és konyhakötény
Mély tisztelettel sajnálom és sajnálattal tisztelem a mai hölgy celebeket, sztárokat. Közülük is azokat akik be merik vállalni a valamely főzős műsor szereplését. Édesek, aranyosak a maguk módján, szó se róla csak valami szörnyülködtető látvány nézni a fakanalat a kezükben olyan esetlenül, olyan szerencsétlenül
.
A magam részéről kizárólag egy-egy jó recept reményében nézem meg, ha épp rákapcsolok az est folyamán, azalatt is a frissen száradt ruhák összetűrögetése, rendszerezése nem olyan unalmas.
Na és akkor a ma estém is ilyen volt... Debreceni Zituka hosszú újjú ruciban tölti a kolbászt, majd szabadkézzel csipegeti a csipetkét , mint lányom a gyurmát (a XXI-ik században), s ami még visszataszítóbb: vállig leomló haja csak úgy libben ide-oda fesztelen, mintha semmi veszélye nem lenne az ételekre nézve azoknak a selymes hajszálaknak melyekből elég egy szál is ha kihull és a lábasban, tányéron végzi... s akkor a vacsorához hátrafogott hajviselet, pártával megtűzdelve...na de ez nem a praktikum részeként ugyebár...
(Csak zárójelben kívánom megjegyezni, hogy bizonyára már nagyon sokan kritizáltak, dícsértek blogjukban efféléket s egyáltalán nem újdonságnak élem meg a mai látványt, ellenben mára érett meg, egész pontosan mostanra érett meg bennem az egész. )
Összevetve a mai rosszmájúskodásomat: azért jól állt neki a hozzá nem értés a konyhában, amiből mégis egy igencsak sikeres ételsort hozott ki.
Becsengettek V.-be
Nagylányomnak elkezdődött a vegyes érzelmekkel telített ötödik osztály. Félt az újtól, az ismeretlentől, bár csupán apróságok voltak számára ismeretlenek, ezekről a nyár folyamán beszélgettünk is. Az osztálytársak, az iskola ugyanaz, ami változott az óránkénti vándorlás osztályteremről-osztályteremre, a tanárok még ismeretlenek.
Azonban az új tankönyvek látványa, új tantárgyak meghozták számára a kedvet a kiváncsi kezdéshez. Népművészet, technológia, német órák beiktatása. Ezek újdonságnak számítanak. Számomra érthetetlen, vagy "botlasztó", hogy betettek német órákat is a már meglévő román és angol mellé. Ugyebár minálunk a románt kötelező tanulni, tudni, nehézsége, hogy ugyanazon óraszámok, követelések vannak mint a román anyanyelvű kortársaiknál. Ez olyan nekik, mintha a román gyerekektől követelnék anyanyelvi szinten a magyart. Nem lenne nekik sem könnyű.
Emellett ott van az angol nyelv is már első osztálytól, ezzel semmi bajom. De soknak érzem a három idegen nyelvet ebben a korban, félsz van bennem, hogy majd bonyolódnak a szálak nyelvi téren, keverni, téveszteni fogja esetleg a német-angol-román kifejezéseket. Még akkor is, ha e két utóbbi már korábbról ismeretes számára. Persze még az anyanyelvi tanulmányokat is kellő szorgalommal kell elsajátítani. Ugyanis döbbenten látom, hogy a helyesírásában előző években kitüntetett lánykám bizony visszaesett a nyári szünetben. Ismét előjöttek banális hibák az írásában, melyekről azt hittem, hogy ha megtanulta, tudja, akkor egyszerésmindenkorra tudja. Remélem, csupán átmeneti időszak s nem kell ismét elővennem a "leírodszázor" büntetős technikámat.
A délutáni házi feladat megoldások, tanulás egyelőre döcögős. Lilla miatt persze. Még nem sikerült megtalálnunk a megfelelő programot, hogy amíg Bea tanul itthon, Lillát úgy lefoglalni, hogy ne zavarja. Minduntalan bemegy hozzá, "gyomrozza", segíteni akar neki meg hasonlók. Nem szívesen szerelnék zárat a gyerekszoba ajtajára, fölösleges is lenne, mert egy hisztiző, ordítozó gyerek mellett még zárt ajtók mögött sem lehet hatékonyan tanulni.
Mert Lilla köszöni, jól van, kiharcol magának mindent, jól is van ez így csak egyetlen sírnivalóm marad: miért kell hisztizve? Egyre inkább nosztalgiázok, elmélkedek, hogy bezzeg Bea mennyivel másabb volt! Örülök én a határozottságának, domináns egyéniségének, szó se róla, csak azt nem tudom, megérem-e valaha, hogy szépen kérjen valamit és ne földhöz verve önmagát követelje igényeit....